Budapest, Visegrádi utca 5.
Apai ágon Szálasi ősei örmények voltak, akiket még Apafi Mihály telepített le a Kis-Küküllő vármegyei Ebesfalván (ma Erzsébetváros, románul Dumbrăveni). Dédapja, Ferenc (1758-?) még a Szalosján vezetéknevet használta, fia, Szálasi Antal (1829-1916) azonban már magyarra fordította a nevét. Az 1848–49-es szabadságharcban küzdő nagyapa bécsi német nőt vett feleségül, fiuk - idősebb Szálasi Ferenc (1866–1940) - pedig Pozsonyba járt katonai iskolába, majd a hadseregnél lett tisztviselő. Mind a négy fia követte példáját: Ferenc, Béla (1898–1944, Kolozsvárott légicsapásban halt meg) és Károly (1901-2002) tényleges tiszt, Rudolf (akit magyarosan Rezsőnek is hívtak a családon belül, 1900-1998) pedig tüzérszertári tisztviselő lett. Szálasinak volt egy nővére is, Vilma (1894-1991).
Szálasi anyja, Szakmár Erzsébet (1874-1963) - akinek ereiben szlovák és ruszin vér is csörgedezett - mélyen vallásos görög katolikus nő volt. Ifjabb Szálasi Ferenc, aki egészen 1944-ig édesanyjával egy háztartásban élt, tőle kapta erőteljes hitét. Mint maga Szálasi mondta: „Az istenhit erejét és meggyőződését az anyatejjel szívtam magamba. Anyám keresztül-kasul itatott engem a hittel.”
Bővebben:
Szálasi Ferenc a családi hagyományokat követve (és szülei nehéz anyagi körülményeire való tekintettel is) katonai pályára lépett. Az elemi iskoláit szülőhelyén, Kassán végezte, majd katonai alreáliskolába került Kőszegre és Marosvásárhelyre. A mindvégig jól teljesítő ifjú tanulmányait a kismartoni katonai főreálban folytatta, és a bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémián fejezte be 1915-ben, hadnagyi rendfokozatban. Ekkor már javában dúlt az első világháború. Szálasi rögtön a frontra került és 36 hónapon át teljesített frontszolgálatot. A háború végén az elit tiroli császárvadászok 2. ezredébe nyert beosztást mint főhadnagy. Alakulatával Merano és a Garda-tó környékén állomásozott, de 1918-ban már Verduntől északra rohamzászlóaljat vezetett. Szolgálataiért megkapta a Vaskorona-rend III. osztályát. E kitüntetésben szinte kizárólag törzstisztek részesültek.
1918 őszén Magyarországra költözött, és az őszirózsás forradalom idején futárszolgálatot teljesített a külügyminisztérium számára. A Tanácsköztársaság – saját bevallása szerint – Miskolcon érte, ám, mint mondta: „a proletárdiktatúra és a Horthy bevonulásával kapcsolatos események mellettem mentek el, anélkül, hogy az általános érdeklődésen kívül közelebbről érintettek volna ezek az események”. Szálasi különben sem a gyors döntések embere volt.
1920–21-ben elvégezte a hajmáskéri alantos tiszti tanfolyamot, Miskolcon szolgált a 13. honvéd gyalogezrednél, majd 1923-ban jelentkezett a vezérkari tiszteket képző tanfolyamra a Ludovikán. Kiváló eredményeit 1924-ben soron kívüli századosi előléptetéssel jutalmazták, majd 1925-ben a vezérkar tagja lett. Kötelező csapattiszti szolgálatát 1929-ben teljesítette a debreceni 11. honvéd gyalogezrednél mint századparancsnok. Beosztottjai a visszaemlékezések alapján különösen szerették. Képességeit és olvasottságát tiszttársai is elismerték, ám többen öntörvényűnek, tudálékosnak tartották. Majdani hadügyminisztere, Beregfy Károly vezérezredes a népbíróság előtt így beszélt róla: „Szálasi neve a vezérkarban fogalom volt mint kiváló hadász és harcász, de fogalom volt a becsületesség, a puritánság és az igazmondás tekintetében is.”
1926 februárjától 1929-ig a Vezérkari Főnökség (VKF) tábornoki és vezérkari továbbképzés és a vezérkari személyügyek osztályán szolgált, közben külföldi tanulmányutakon vett részt. Itt kötötte politikai pályafutása szempontjából igencsak hasznosnak bizonyuló ismeretségeit a vele egy véleményen lévő főtiszt-bajtársaival. Csapattiszti szolgálata után Budapestre helyezték vissza, az 1. honvéd vegyesdandár-parancsnokság vezérkari osztályának élére. Ebben az időszakban kezdett el politikai természetű írásokat készíteni, melyeket az akkori hadügyminiszter, Gömbös Gyula is méltatott, sőt Szálasiról mint lehetséges utódjáról beszélt. Úgy tűnt, fényes pálya áll előtte: 1933. május 1-jén, 36 évesen vezérkari őrnagy lett.
Előléptetésének évében Szálasi megjelentette 46 oldalas könyvecskéjét, mely A magyar állam felépítésének terve címet viselte. Az eset hatalmas vihart kavart, mivel egy katonatiszt nem politizálhatott, ennek ellenére Szálasi több közéleti személyiségnek elküldte munkáját. Büntetése 20 napi állomásfogság lett, és a vezérkarból is kizárták. Egerbe került, a 14. honvéd gyalogezredhez, ahol előbb lő- és fegyvertörzstisztként, majd első ezredsegédtisztként szolgált. 1934 októberében kérte nyugdíjazását, 1935. március 1-jei hatállyal helyezték nyugállományba.
Szálasi számára a nyugdíjazás jelentette a politikai szerepvállalás kezdetét. Kibontakozásának első színtere a Taby Árpád nyugalmazott testőrőrnagy által alapított szélsőjobboldali, fajvédő Magyar Élet Szövetség volt, amelybe még tiszt korában lépett be, és hamarosan hangadója lett. Talán itt tömörülő tiszttársai bátorítására kezdett nyíltan politizálni. Erre az időre már kiforrtak nézetei: meggyőződése volt, hogy saját elképzelései - melyek együttese alkotta a hungarizmusnak elnevezett eszmerendszert - az abszolút igazságot képviselik, melyek megoldást jelentenek a jövő minden problémájára.
„Én nem vagyok fanatikus. Én több vagyok ennél. Bennem igazság van, melyben hiszek… Arról nem tehetek, hogy a hungarizmus alapigazsága bennem és nemzetünkben született meg” - írta saját szerepéről 1945-ben, börtönnaplójában.
Téziseinek lényege - saját megfogalmazása szerint - hogy az istenhit, a bajtársiasság és a hazaszeretet az egész nemzetre kiterjedjen, így azt egységbe forrassza. Ezzel az elképzeléssel a nemzetiségek között fennálló problémákat is át lehetne hidalni a Hungária Egyesült Földeken, mely a trianoni békeszerződés előtti Magyarország területeit foglalná magába. Elképzeléseinek foglalata a Cél és követelések című mű, melyet nyugdíjazása után nem sokkal írt meg. A hungarizmus fontos vonása a kizárólag zsidók (és kisebb részt cigányok) ellen irányuló, mind vallási, mind faji színezetű gyűlölet. (Más források szerint elfogadta a fajelméletet, azonban a „turáni fajba” tartozó magyarokat egyenrangúnak ítélte az „árja fajjal”.)
1935. március 4-én bejelentette a Nemzeti Akarat Pártjának (NAP) megalakulását, melyet május 1-jén a belügyminisztériumban is bejegyeztetett. Pártprogramja a Cél és követelések, szimbóluma a magyar szélsőjobb berkein belül egy ideje használatban levő nyilaskereszt volt. Ez volt Szálasi és a hungarizmus első pártalapítása. A NAP megalakulását a pártszervezés, pártépítés időszaka követte. Szálasi a korszakban megszokottól eltérően centralizált pártot szervezett, egyúttal mozgalmat is indított. Erre azért is szükség volt, mert az állami hivatalnokok 1940-ig nem lehettek párttagok. A mozgalom tagjai csak közvetlen feletteseiket és beosztottjaikat ismerték, és a titkos tagság elnyeréséhez hűségpróbán kellett átesniük. Szakmai csoportokat alkottak, de „rendvédelmi” és egyéb alakulatokat is létrehoztak. Akkoriban szokatlan módon a hungaristák közé nőket is bevettek. A mozgalom felett álltak a csak Szálasinak felelő „hűséggyűrűsök”. A nyilvános pártszervezet szakmai székekre oszlott, és az egész országban kiépítette hálózatát: 1941-ben 19 főkerület létezett az országban. A párt mintegy 100 000 személyről vezetett kartotékot, és a mozgalom híveit mintegy 2000 kisebb-nagyobb vállalkozásba sikerült bejuttatnia. A NAP teljes, forradalmi rendszerváltást hirdetett, amelyet a totális hatalom elnyerésével kívánt biztosítani. 1937 tavaszán indult meg a párt első lapja, az Új Magyar Munkás. A lapban megjelent cikkek bírálták a kormányzatot, a nemzetközi nagytőkét, a liberális világnézetet és a kommunista internacionálét. A vezető körök természetesen tudtak minderről, és tisztában voltak vele, hogy potenciális veszélyforrást jelenthetnek a hungaristák, ezért Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1937. április 16-án rendeletileg feloszlatta a Nemzeti Akarat Pártját. Szálasit egy nappal előtte előzetes letartóztatásba helyezték.
Érdekesség, hogy 1936-ban, Gömbös halála után Szálasit éppen a belügyminiszter fivére, Keresztes-Fischer Lajos, Horthy katonai irodájának főnöke egy országos helyzetjelentés megírására kérte, amit ő meg is alkotott Emlékeztető címmel. Ebben kihallgatást kért a kormányzótól, ami azonban 1944-ig nem jött létre.
Szálasit tíz napig tartották őrizetben, majd szabadlábon védekezhetett. Egyidejűleg több per folyt ellene, melyek összegző ítélete 1938-ban született meg. A hungarizmus atyja azonban nem tétlenkedett: 1937. október 24-én a budai Vigadóban rendezett gyűlésen nyilvánosan is deklarálták a Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP) megalakulását, amely hét kisebb-nagyobb frakció – többek között az Endre László által vezetett Fajvédő Szocialista Párt – egyesüléséből jött létre. Ezt Szálasi hatalmas sikerként könyvelhette el, és nagy terveket szőtt: úgy tűnt, hogy a nemzetközi konstelláció – a hitleri Németország sikerei és a nyugati demokráciák meghátrálása – is kedvez a hungarizmusnak.
Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt a kormány közeledett a nyilasokhoz, hogy engedményekkel lecsillapíthassa a hungaristákat, akik Szálasit ebben az időben már egyértelműen vezérüknek tekintették. Mindemellett Szálasi pártjait többször feloszlatták, de azok más néven mindig újraalakultak. 1938. február 21-én a belügyminiszter a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot – arra hivatkozva, hogy azonos a betiltott Nemzeti Akarat Pártjával – feloszlatta. Szálasit és 72 társát rendőri felügyelet alá helyezték. Áprilisban Szálasi Nemzeti Szocialista Magyar Párt néven alakította újra pártját, ám ezt 1939. február 23-án ismét feloszlatták. A „vezér” ekkor kezdte meg az eszmerendszerét írásba foglalni Út és cél címmel. Március 15-én alakult meg a Hubay Kálmán vezette Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom, amely a választásokon kitűnően szerepelt: 31 képviselői mandátumot szerzett, így a legnagyobb ellenzéki párt lett a parlamentben. Ekkor érte el a párt a népszerűségének csúcspontját: a szavazatok negyedét gyűjtötte össze, és 250-300 000 tagja volt.
Mindez azonban nem Szálasi érdeme volt. Ő már 1938. július 6. óta a szegedi Csillagbörtönben töltötte büntetését, amit 1940 februárjában 3 év, 1 hónap és 23 nap időtartamban véglegesítettek. A „vezér” emlékezetére augusztus 30-án Málnási Ödön főszéktartó mozgalmi gyászt rendelt el. Szálasi kiszabadulásáig színpadias körülmények között gyászolták vezérüket, akiről így a fogoly mártír képe alakult ki. Közben kevésbé fanatikus, reálisabban gondolkodó politikusok – jelesül Hubay Kálmán és Ruszkay Jenő – irányították a pártot és a mozgalmat, így az nagyobb bázisra tett szert, mint addig bármikor.
A második bécsi döntést követően Horthy Miklós amnesztiát hirdetett, így Szálasi is büntetése letöltése előtt szabadult. Hívei óriási lelkesedéssel fogadták. Mindez azonban nem gátolta meg a Nyilaskeresztes Párt népszerűségének hanyatlását. Ennek több oka is volt: a háborús konjunktúra (győri program) felszívta a munkanélküliséget, ráadásul a második világháború idejére bevezetett különleges hatalom is csökkentette a nyilasok mozgásterét. A párt maga is erodálódni kezdett: 1941 szeptemberében Baky László és Pálffy Fidél csoportja kilépett a Nyilaskeresztes Pártból, és újfent létrehozta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, majd szövetségre lépett Imrédy Béla pártjával (a „csodás forradalmat” hirdető Magyar Élet Mozgalommal), megalkotva a Magyar Megújulás Nemzetiszocialista Pártszövetséget. Szálasi agitációs körutakat szervezett, járta az országot, azonban 1943 végére pártjának tagsága 100 000 fő alá esett. Szálasi végig bízott a tengelyhatalmak háborús győzelmében, és ehhez elengedhetetlennek tartotta a nemzet totális háborúra való megszervezését – német minta szerint. Szálasi Ferenc önálló eszmerendszert alkotott, mely jelentősen különbözött a német nácizmustól. Annak fő ideológusát, Alfred Rosenberget és fő művét, a Mythos-t messzemenően elítélte. Szálasi nem hitt a nácik fajelméletében, mindössze az antiszemitizmusuk volt közös. Ennek ellenére mindvégig hitt Hitler győzelmében és csodafegyvereiben, és meg volt róla győződve, hogy a Führer valójában nem osztja Rosenberg véleményét. A németek nem is a megbízhatatlannak tartott Szálasi mozgalmát támogatták, helyette a vezető körökben szerveződött szélsőjobboldallal igyekeztek együttműködni. Nem volt ez másként 1944. március 19-e, Magyarország német megszállása után sem. Edmund Veesenmayer, az ország élére kinevezett birodalmi biztos a szélsőjobboldali pártok összefogását, egységét kívánta elérni, ebbe azonban Szálasiék nem voltak hajlandóak beleegyezni, mivel nem ők kapták volna meg a vezető szerepet. Így történhetett, hogy a nyilasok eleinte kiszorultak a hatalomból.
A német megszállók csak 1944 augusztusában, a román kiugrás és Horthy hasonló irányba tett lépései hatására álltak végül Szálasiék mögé. Hitler külön parancsára szeptember folyamán a nyilasok megkezdték a hatalomátvétel megszervezését. Ez október 15-én történt meg: a kormányzó kiugrási kísérletét követően a német és nyilas csapatok megszállták a főváros stratégiai fontosságú pontjait, este pedig Szálasi bejelentette a rádióban a hatalomátvételt és a háború folytatását.
Nemzetvezetőként november 4-én felesküdött a Szent Koronára, és másnap megalakította a Nemzeti Összefogás Kormányát. Szálasi elvileg totális diktatúrát vezetett be. A nyilas kormányzat elrendelte a magyar társadalom hivatásrendi átalakítását, és minden erőforrást az előrenyomuló szovjetek elleni harc folytatására rendeltek. Szálasi és köre rendületlenül hitt a német csodafegyverek erejében, és meghirdette a totális háborút, amivel hatalmas károkat okozott Magyarországnak mind anyagiak, mind emberéletek tekintetében.
Ráadásul az egyre kisebb, nyilasok és németek által ellenőrzött területen anarchia és terror tombolt. A Harmadik Birodalomba munkakölcsönzés címén indítottak útnak zsidókat, ezek nagy része valójában a koncentrációs táborokba menetelt. Ezeket a köznyelv halálmeneteknek nevezte. Mindennaposak voltak az ország egész területén végrehajtott kivégzések (ezt azzal indokolták, hogy az egész ország hadi terület, ami nem volt igaz), a tömeges vérengzések (így a kb. 3600 áldozatot követelő Duna-parti kivégzések, melyek keretében összességében mintegy 65 000–70 000 budapesti zsidó veszett oda a halálmenetekben, a gettó embertelen körülményei közepette, illetve a kivégzések során alig négy hónap alatt (a vidékieket ekkorra már nagyrészt deportálták), miközben a Vörös Hadsereg körbevette a fővárost.
A nyilas vezetőség – miközben jelentős erőket hagyott Budapesten, hogy a német ígéretekben bízva egy ellentámadást indítva visszaveszik a főváros környékét – a nyugati országrészbe tette át székhelyét 1944 végén. Szálasi először Farkasgyepűn (Gyepű I.), majd Brennberg-bányán, végül Kőszegen (Gyepű II.) állította fel főhadiszállását. A fellegekben járó Szálasi ekkor még hétkötetes könyvet készült írni a dicsőséges hungarizmusról. Munkáját nem fejezhette be: a szovjetek elől Ausztriába, Mattseebe menekült 1945. március 27-én, ahol április 29-én feleségül vette Lutz Gizella tisztviselőnőt, akivel 1927 óta jegyben járt. Május 5-én esett amerikai fogságba.
Az amerikaiak október 3-án adták ki Magyarországnak Szálasit, hasonlóan a nyilas vezérkar zöméhez. Ellene 1946. február 5-én népbírósági eljárás indult, amelynek keretében végül március 1-jén halálra ítélte a Jankó Péter által vezetett bíróság emberiesség elleni és háborús bűntettekért. Szálasit március 12-én 15:24-kor akasztották fel, egy napon Vajna Gábor nyilas belügyminiszterrel, Beregfy Károly hadügyminiszterrel, Rajniss Ferenc nyilas vallás- és közoktatási miniszterrel és dr. Gera József ideológussal és propagandistával, nem várva meg a kegyelmi kérvényük elbírálását.
Szálasi Ferenc és társai kegyelmi kérvényét a Népbíróságok Országos Tanácsa március 13-án (tehát már egy nappal a kivégzésük után!) tárgyalta, és az igazságügy miniszternek javasolta elutasítását. Dr. Ries István igazságügy miniszter, Tildy Zoltán köztársasági elnöknek 1946. március 14-én küldött előterjesztésében nem javasolta a kegyelmet, egyben megjegyezte, hogy 4 elítéltet – az élen Szálasival – a népbíróság kegyelemre méltónak nem találta, így esetükben a halálos ítéletet már végrehajtották. Tildy Zoltán az előterjesztésre 1946. március 15-én írta rá a halálos ítélet végrehajtását megengedő döntését.
A volt nyilas vezért ismeretlen helyen temették el.